Két felelősségteljes felnőtt ember, nagy döntés előtt. Legyen-e kutyánk? Legyen, hiszen

• mindketten szeretnénk háziállatot
• a gyerkőc is odavan a kutyusokért
• van egy kis házunk, kis kerttel, ahonnan még valami vagyis inkább valaki hiányzik
• a mindennapjainkba is be tudjuk illeszteni a sétákat, játékot, kutyaovit

Ellenérv... Nem emlékszem. Szerintem nem volt :) 

Majd vártunk és kerestünk, hogy szembejöjjön az a fajta, amelyikkel mindhármunk (anya-apa-gyerkőc) személyisége, életstílusa összeillik. Amiben biztosak voltunk, családi kutya és közepes energiaszintű. Majd egy baráti összejövetelen egyszer csak szembejött velük egy közepes vagy inkább kis termetű, abszolút társasági lény, aki az étteremben mindenkihez odament és mindenkivel összebarátkozott és akitől mindenki azonnal elolvadt. A többiekhez hasonlóan mi is. És ezzel meg is volt a döntés, mi ilyen kutyust szeretnénk. 

Korábban még csak nem is hallottam a tibeti terrierekről. Azóta persze rengeteg mindent sikerült megtudni erről az ősi fajtáról. Ahogy gyűltek az infók egyre biztosabbá vált, hogy nem csak intuitív döntést hozunk, hanem tényleg ez az a fajta, amelyik hozzánk illik. 

Újabb google szörcs :) megbízható tenyésztő keresés,aki válaszol az összes felmerülő kérdésemre, aki biztos nem csak a pénzért tenyészti a kutyikat, akiben meg tudunk bízni. És megtaláltuk őt is. Számos levélváltás, kérdések és válaszok mindkét oldalról. 

Ismét dönteni kellett, két kutyus közül az alomból. Persze két guruló szőrgombóc közül nehéz választani, legszívesebben mindkettőt hazahoznánk. De átgondolva és a tenyésztővel is egyeztetve megszületett a döntés. 

Így lesz a kutyusunk egy fekete-fehér tibeti terrier, aki majd, most már csak néhány napon belül, a Dió névre hallgat nálunk.