Miután hazahoztuk Diót, úgy szerveztük a szabadságokat, hogy egy hétig hétköznap is legyen vele itthon valaki.
Okai:
- egy hétvége után még nem kötődött hozzánk, inkább csak elveszetten keresgette az almot, szerettük volna, hogy ha elfogad minket és ehhez idő kell
- egyébként is jól esett mindenkinek kivenni egy-két nap szabit
- gondoltuk, jót tesz kutyinak, ha nem sokkoljuk azzal, hogy 3 nap után 6-7-8 órára egyedül marad a házban
- és persze nem szerettük volna, ha kedvenc szomszédunk újra becsenget hozzánk :)
Így ez a hét úgy telt el, hogy folyamatosan igyekeztünk hosszabb időre egyedül hagyni Diót, hatalmas dícséreteket és jutalomfalatokat zúdítva rá, ha nem kezdett egyből vonyítani, ahogy kiléptünk az ajtón. A hétvégére sikerült odáig jutni, hogy el tudtunk menni bevásárolni úgy, hogy volt 2 rövid nyüszi az ajtó zárulásnál, és amikor hazaértünk békésen szundított a fekhelyén. 
Ennek az idilli hétnek vége lett, így mindenkinek vissza kellett térni a dolgos hétköznapokhoz.
A koreográfiát az előző héten gyakoroltuk, hogy a reggeli rohanásban minden flottul menjen. Mindenki szépen kimegy az ajtón, Dió pedig ül és vár arra, hogy engedélyt kapjon, hogy ő is kimehessen (mondjuk azt, hogy a gyakorlások 80%-ban ez működött). És hétfőn-kedden még ezt tudtuk is szépen alkalmazni, azzal a különbséggel, hogy kutyi nem kapott engedélyt arra, hogy kijöjjön, hanem bent kellett maradnia. Igen ám, csak Dió nem buta, és szerdára szépen rájött, hogy reggelente, bizony mi táskákkal, teljes díszben nem az egy órás bevásárlást szeretnénk elintézni, hanem valamiért sokkal tovább vagyunk távol. Így a követekező fokozatokon megyünk át:
- füle botját sem mozgatja az ül vezényszóra, hanem szépen kisétál az ajtón, de visszahívom és visszajön
- továbbra sem reagál az ülre, de nem sétál, hanem oson, hívom, de esze ágában sincs visszajönni
- már a reggeli első "séta" alkalmával sem hajlandó visszajönni a házba, nehogy véletlenül itthon kelljen maradnia (séta idézőjelben egyenlő a kertbe kiengedés, szaladgálás, mivel még nincsenek meg az oltásai a kinti sétához...ez majd egy másik poszt témája lesz)
- ha mégis sikerül visszacsalogatni az már csak a legfinomabb jutalomfalatnak köszönhető, de nem marad a fekhelyén, hogy ott majszolja el, és én persze ilyenkor tudom nyitva hagyni az ajtót
- első jutifalat elfogyasztva, ajtó balga módon nyitvahagyva, esélyem sincs rá, hogy visszajöjjön a házba, a kergetőzésben felejtős, úgyis ő a gyorsabb :) még egy jutifalat, ez még működik
- szerencsére én is tanulok, nemcsak ő, így másnap bezárom az ajtót mielőtt odaadom a jutifalatot, így a helyén marad és ott csámcsogja el, csend, béke, nyugodt kisétálás, és persze, hogy bent maradt apa kulcsa... kezdhetjük az egészet előről :)
Köszönjük a képeket Mayer Balázsnak: https://www.instagram.com/mayerbalazs87/
