Amióta eldöntöttük, hogy lesz kutyusunk foglalkoztat a gondolat, hogy hogy fognak majd kijönni a gyerkőccel. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a tenyésztő annyiszor felhívta rá  a figyelmet, hogy de ez egy kölyökkutya, biztosan nem lesz gond így, hogy van gyerekünk? Nem értettem, hogy a kutyát félti gyerektől vagy a gyereket a kutyától. Igazából azóta sem jöttem rá a válaszra.

Ők ketten aztán folyamatos figyelmet követelnek. Együtt pedig a figyelmet duplázni kell, mert van, hogy épp a legjobb barátok, de persze van, hogy megy a féltékenység, mert mindkettőnek ugyanaz a játék kell. 

A legjobb barátok:

• amikor a kanapén pihennek: gyerkőc bármikor felülhet Dió kedvenc helyére a kanapén, és a kutyi odabújik hozzá. Bezzeg ha én próbálok meg leülni a helyére, azonnal leugatja a fejemet. :) 
• amikor kertészkednek: Dió jó mély gödröket tud ásni, nagyon, nagyon gyorsan, ahová kavicsokat lehet ültetni, amiket Dió másnap ismét ki tud ásni 
• amikor bármilyen étkezés idő van: gyerkőc eteti Diót, szétszórja a tápot a lakásban, hogy Dió porszívó módjára beszippanthassa, ez olyan jól működik, hogy a kutyi a tálból már nem is igazán eszik, lassan bevezethetjük, a rögtön a földre szórjuk a tápot módszert és dobhatjuk a tálat a kukába :) 
• amikor motoroznak: mert olyan jó móka a sípolós játékokon átmotorozni

Van, hogy annyira nem jönnek ki jól:

• amikor mindkettőnek ugyanaz a játék kell (legyen az sípolós labda, kisautó vagy a takaró vége)
• amikor az egyikőjük úgy ítéli meg, hogy a másik több figyelmet kap
• amikor mindketten segíteni akarnak a felmosásban :)

Amióta nálunk van Dió, minden nap úgy kelek fel, hogy várom, milyen újabb zseniális csínytevésekkel lepnek még meg ők ketten együtt. :)